küldetés teljesítve.

századik nap

Au Revoir!

Juhuuuu, küldetés teljesítve!!!

Nagyon büszke vagyok magamra, hogy jó szokásomhoz híven, nem hagytam itt a blogot kb. a hatvanadik napnál. Nagy igazság, hogy nehéz hosszú időre lekötni a figyelmemet ugyanarra a dologra...és nagy igazság, hogy emiatt rengeteget fogok szívni az életben...

Mai boldogságom, hogy száz napon át találtam olyan momentumokat a napokban, amik boldoggá tettek és ez király. Amúgy mindenkinek ajánlanám ezt a 100happydays dolgot, mert rákényszerít, hogy észrevedd és értékeld az apróságokat. bár szerintem ebből a szempontból szerencsés vagyok, mert mindennek tudok örülni, de tényleg. viszont ezután már jobban figyelek, hogy minden örömet jelentő apróságot észrevegyek.  például mikor egy baba -Patrik- a hurkás kis ujjaival ropit nyújt feléd. örökre elraktároztam ezt a boldogságot.

Illetve, ugye ott van az a rengeteg pocsék nap az ember életében, amikor minden összeesküszik ellened, semmi sem jön össze és legszívesebben egy takaróba bugyolálva siratnád magad nap végéig, ilyenkor milyen szívmelengető érzés észrevenni az udvaron kinyílt pünkösdirózsát és örülni a természet ezen csodájának. Lehet kicsit szentimentális lettem és ennek nincs is ekkora jelentősége, de örülök, hogy belevágtam és nagyon hamar elment ez a száz nap.

viszlát és kösz a halakat!
-sonrisa-

kilencvenkilencedik nap

jó néha kicsit hátradőlni és megcsodálni, hogy milyen klassz helyen lakunk

délután belemerültem Mamával a családfánkba az ő ágáról...hát, voltak érdekes történetek... ha most híres és gazdag rendező lennék biztosan forgatnék belőle egy romantikus drámát, ármánnyal és szenvedéllyel. de hát egyáltalán nem vagyok rendező és kurvára nem vagyok gazdag, szóval buktam az Oscart. és minimális esélyem lenne Michael Fassbendert megnyerni a dédpapám szerepére, pedig már látom magam előtt a huncut vörös fejét a filmemben, dédim pedig Michelle Williams lenne vagy Natalie Portman, még nem tisztázott. most addig nem tudok elaludni míg el nem készítem a stáblistát...:D

olvasok egy könyvet és ez a mondat koronázta a napomat. egyszerűen tökéletesen összefoglalja ezt a vasárnapot.

kilencvennyolcadik nap

meglehetősen unalmas volt a nap míg be nem futott Vica és a tündéri egyemmegaszívét Patrik. hogy én egy pillanat alatt belehabarodtam a csodaszép barna szemeibe mondanom sem kell. egyszerűen annyira édes egy kisgyerek. majd jöttek Gináék is, masnis tortával és pezsgővel felszerelkezve, hogy ünnepeljük kicsit engem és a győzelmem, szóval tuti kis délután lett abból a napból, amikor annyira nem tudtam mit kezdeni magammal, hogy kétszer takarítottam ki a szobámat.
(amúgy nekem vannak a legjobb rokonaim, de ezt mondanom sem kell)

kilencvenhetedik nap

Egyre jobban megbarátkozik velünk Brutus. Már nem akarja leharapni tőből az ujjamat. Jóban leszünk mi, pajtás.
Volt itt Nikolett, csináltam neki konytot, ami most szerintem nem sikerült annyira jóra, de állítja, hogy nagyon tetszik neki. Annak én csak örülök.
Timi is itt volt és csaptunk egy spontán palacsinta partyt.
Szép az élet, na

kilencvenhatodik nap

Ma összehoztam egy ajtódíszt és számtalan mosolyt. Annyira jó ha az emberek osztoznak a másik örömében. Nincs annál szomorúbb de van mint ha valaki egyedül örül.
Végre hazatért Réku és dumcsiztunk egy jót. Ez már annyira hiányzott.

Jelenlegi problémám viszont, hogy a hisztis Ivette miatt, valószínűleg nem lesz fesztivál vagy nekem fesztiválozás...mérges vagyok erre a ribancra...

(miért csak női neveket adnak az orkánoknak, szeleknek, hurrikánoknak? áhhh, tök mindegy. ha Béla lenne, akkor is ugyanígy éreznék:

kilencvenötödik nap

"ezt erre az alkalomra tartogattam. de tényleg!" köszönöm, Nikolett:)

Egyszerűen röhejesen boldog vagyok. Az egész világot átszeretném ölelni.